Minamoto no Joritomo (1147–1199)
A Minamoto nemzetség vezetőjeként a Genpei-háború egyik győztese volt. Kamakurában katonai kormányzati központot alakított ki, és 1192-ben sóguni címet kapott. Hatalmi rendszere mérföldkőnek számít a harcos kormányzatok történetében.
A Kamakura-sógunátus kialakulásával a katonai vezető réteg közvetlen politikai befolyása tartósan megnőtt. Ez a változás a későbbi évszázadokra is hatással volt.
Oda Nobunaga (1534–1582)
A Sengoku-kor egyik legfontosabb hadura, aki jelentős területeket hódított meg és fontos lépéseket tett Japán újraegyesítése felé. Hadjáratai során tudatosan alkalmazta a korszaka kínálta technikai és szervezeti lehetőségeket.
Nobunaga élete 1582-ben, a Honnó-dzsi-incidens során ért véget. Politikájának és hadjáratainak folytatásában egykori szövetségesei játszottak szerepet.
Tojotomi Hidejosi (1537 körül–1598)
Oda Nobunaga halála után Hidejosi vált a japán egyesítési folyamat legjelentősebb vezetőjévé. Politikai és katonai lépései révén az ország nagy részét uralma alá vonta, és átfogó intézkedésekkel alakította át a társadalmat.
A híres kardbegyűjtési rendelethez és a társadalmi rétegek elkülönítéséhez kapcsolódó politikája a későbbi Tokugava-rend előzményeit is alakította.
Tokugava Iejaszu (1543–1616)
Az 1600-as szekigaharai csata után vezető szerepbe került, majd 1603-ban sógunná nevezték ki. Az általa megalapozott Tokugava-sógunátus 1868-ig fennmaradt.
Az Edo-kor viszonylagos békéje megváltoztatta a szamurájok mindennapi szerepét. Katonai feladataik mellett a közigazgatás és a társadalom szervezésében is jelentős szerepet vállaltak.
Mijamoto Muszasi (kb. 1584–1645)
A hagyomány szerint kiváló kardforgató volt, akinek nevéhez számos párbaj és a kétkardos harcmodor kapcsolódik. A neki tulajdonított Öt gyűrű könyve a stratégia és a harcművészet egyik legismertebb japán szövege.
Életéről történeti források és későbbi legendák egyaránt fennmaradtak. A népszerű történeteket ezért érdemes kritikával kezelni.
