Jumi: az íj
A korai szamurájok között a lovas íjászat jelentős harcmodornak számított. A hosszú, aszimmetrikus japán íjat juminak (yumi) nevezik. Használata nagy gyakorlatot követelt meg, és fontos része volt a katonai elit hagyományának.
A későbbi tömeghadseregekben a gyalogos íjászok is fontos szerepet játszottak, bár a tűzfegyverek megjelenése fokozatosan átrendezte az erőviszonyokat.
Jari és naginata: a hosszú fegyverek
A jari (yari) egyenes hegyű, hosszú nyelű lándzsa. A Sengoku-kor hadseregeiben a lándzsás gyalogosok tömeges alkalmazása kulcsfontosságú volt, és sok szamuráj is használt lándzsát.
A naginata hosszú nyélre erősített ívelt pengével rendelkezik. A japán hadviselés több korszakában alkalmazták, később pedig különösen erős kapcsolat alakult ki közte és egyes harcművészeti hagyományok között.
Tacsi, katana és vakizasi
A tacsi (tachi) korábban elterjedt, ívelt japán kard, amelyet jellemzően a vágóéllel lefelé függesztve viseltek. A későbbi katana több korszakban is meghatározó fegyverré és társadalmi jelképpé vált.
A rövidebb vakizasi (wakizashi) katanával együtt is viselhető volt. Az Edo-korban a hosszabb és rövidebb kardból álló pár a szamurájok megkülönböztető jelzésévé vált.
Tanegasima: a tűzfegyverek kora
A 16. század közepétől Japánban egyre szélesebb körben alkalmaztak kanócos lőfegyvereket. A portugál közvetítéssel megjelenő fegyvertípust gyakran tanegasimának nevezik.
Az új technika nem tette egyik napról a másikra feleslegessé a hagyományos fegyvereket, de jelentősen befolyásolta a csaták szervezését és a gyalogos alakulatok jelentőségét.
